A horgolás gyerekkorom óta része az életemnek – anyukám tanított meg rá 13 évesen. Ő akkoriban gyönyörű terítőket és ruhákat készített, én pedig ámulva figyeltem.
Aztán hosszú évekre háttérbe szorult ez a kézimunka, inkább a kötéshez vonzódtam.

Pár évvel ezelőtt babalátogatóba készültünk, és valami igazán különleges ajándékot szerettem volna készíteni. Böngészés közben találtam rá egy csipkés mintára és egy aranyos kis cicás figurára – ekkor még nem is tudtam, mi az az amigurumi. De azonnal beleszerettem.

Elkezdtem utánajárni a technikának, és bár eleinte ingyenes videókból próbáltam tanulni, hamar rájöttem, hogy ezek nem mindig elég pontosak. Végül elvégeztem két külföldi tanfolyamot, és megtanultam magabiztosan, önállóan horgolni – akár a legnehezebb mintákat is.

Az első munkám - a szundikendő - nem volt tökéletes, de tele volt szívvel, és tudtam: itt kezdődik valami.

Azóta sok év telt el, rengeteg figurát horgoltam – eleinte csak a családnak, aztán már ismerős gyerekeknek is.
A visszajelzések egyre gyakrabban így hangzottak:

„Miért nem tanítod meg másoknak is? Ezt meg kellene mutatnod!”

És igazuk volt. Az amigurumi több, mint hobbi.
Megnyugtat, kikapcsol, örömet szerez – másoknak és saját magadnak is.
Nem utolsósorban: kézzelfogható szeretet.

cicas szundikendo rozsaszin

Az első amigurumi horgolásom. Még nem tökéletes, de szívvel-lélekkel készült.

Miért pont tőlem tanulj?

Nem vagyok profi kézműves vagy „influenszer”.
Dolgozó nő vagyok, aki tanulás, munka és hétköznapi teendők mellett kezdett horgolni.
Tudom, mennyire kevés az idő – és mennyit számít egy jól követhető, logikusan felépített tananyag.

Az online tanfolyamot úgy állítottam össze, hogy kezdőként is bátran belevághass.
Az alapoktól indulunk, egyszerű figurákkal – te döntöd el, mikor és milyen tempóban haladsz.

 pocakos maci

Egyik kedvenc figurám ez a csámpás, pocakos maci. Annyira aranyos! :-) 

 


Ismerj meg egy kicsit jobban

kepek rolam

 

 

Ha szeretnél megtanulni horgolni, vagy épp visszatérnél egy régi szenvedélyhez, itt a legjobb alkalom.
Kezdj el alkotni örömmel, stresszmentesen, a saját tempódban – és lepd meg magad (vagy másokat) egy igazán különleges ajándékkal.

Jelentkezz most, és kezdjük el együtt!

 

ÉRDEKEL, JELENTKEZEK

Kapcsolat: 

Hintersehr Eleonóra

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.